Budapest XV. kerületében található egy igazán lenyűgöző hangulatú zárvány, a MÁV Telep. Az 1910-es évek elején kezdett itt építkezni a vasút, hogy otthont biztosítson a közeli Istvántelki (Landler) Járműjavító kétkezi dolgozóinak. Évtizedekig a kerület egyik legfejlettebb környéke volt, akkoriban a MÁV jó gazdának bizonyult. A terület igazán emberi léptékű, hatalmas előkertekkel, udvarokkal és az elengedhetetlen fehér "máv kerítésekkel".
Közlekedését eleinte csak a telepet hosszában átszelő 65-ös villamos (hampage.hu) határozta meg, mára viszont inkább a rá merőlegesen húzódó M3-as autópálya bevezető szakasza. Elszigetelő hatását csökkentendő három felüljáró is van ezen a kis szakaszon, igaz a nyugati oldalon ma már egy lakótelep terül el.
Jelenleg a terület inkább csak vegetál, szerintem a szó jó értelmében bár a lakók ezt biztosan másként látják. Külső szemmel kellemes lakókörnyezetnek tűnik, a szűk és csendes utcákban jó néhány házat már felújítottak. Egy házról sem mondható el igazából, hogy zavaróan lelakott lenne. A kertek is szépen zöldellnek, nem szemétlerakónak használják a látszólag gondos és kulturált lakók. Mivel nem itt lakom, az infrastruktúráról vagy a mindennapokról nem nyilatkozhatom persze. De laknék itt!
Egy vasárnapi sétát mindenképpen megérdemel ez a már-már skanzennak is beillő telep. További fotók itt>